Üzleti IT tanácsadás
„A legnagyobb győzelem az önmagunk felett aratott győzelem“
(Masakatsu Agatsu)
A cégvezetés ellátása a megfelelő adatokkal és információkkal, hogy megalapozott üzleti döntéseket hozhassanak, alapvető szolgáltatás, de nem elegendő.
A vezetők gyakran ütköznek olyan problémákba, amelyek digitalizációs megoldást igényelnek, még gyakrabban van szükségük döntési támogatásra a probléma forrásainak feltárására, illetve megoldására.
Az IT tanácsadás elengedhetetlen komponensei a “miért” és a “hogyan” típusú kérdések, hogy átláthassuk korábbi döntések hátterét és azok lehetséges kimeneteit.
Feladatunk szerves része a folyamatos üzleti támogatás, ami által a tervek sikeresen bevezetésre kerülnek bevonva a végrehajtó egységeket.
Egy vállalkozás a céljait az üzleti folyamatainak átfogó megszervezésével érheti el. Az infrastruktúrális, vagy az alkalmazásokat érintő IT modernizáció jelentős változást okozhatnak a szervezet működésében, az anyagi és személyi források megosztásában.
Az időben érkező tanács megelőzi a tűzoltást.
Legelső lépésként tanácsadói és szervezési szolgáltatásainkkal alapozzuk meg a partnereinkkel való együttműködést.
Digitalizált megoldásainkat rászabjuk a vállalkozásod üzleti stratégiájára, vagyis összhangba hozzuk a céged aktuális igényeit a közép- és hosszú távú terveivel, illetve a technológiai lehetőségekkel.
Így készül el a vállalkozásod IT stratégiája, amely igazodik a tervezett jövőképhez és a nem tervezett külső környezeti változásokhoz.
A modernizáció előtt álló vállalkozásoknál az informatikai rendszerek nem feltétlenül kerülnek lecserélésre, bizonyos esetekben van bennük elégséges potenciál a folyamatok felgyorsítására.
Új rendszerek bevezetésénél viszont kulcsfontosságú a munkatársak megfelelő kiképzése az új alkalmazások használatára.
A hangsúly mindkét esetben azon van, hogyan kombinálható az adott rendszer konfigurálhatósága a felhasználói tapasztalatokkal.
Egy üzleti folyamat a digitalizáció korszakában 100%-ban papírmentessé alakítható át, ügyelve a vállalkozás ökológiai lábnyomának csökkentésére is, amely tükrözi a DIGIT-NOW környezetbarát értékrendjét.
A01 - Digitalizáció
Digitalizációról beszélünk
- minden informatikai fejlesztési projekt esetében, amelynek eredményeképpen az üzleti modell megváltozik / fejlődik és új, értékteremtő lehetőségek nyílnak meg általa.
A digitalizációra való felkészültség meghatározásához
- ellenőrző kritériumok kiértékelése szükséges az adott szakterületeken (pl. a beszerzés, a pénzügy, a kontrolling és nem utolsó sorban az informatika területén).

Egy vállalkozás digitális fejlettségét az értékelési kritériumok, illetve azok mérőszámai határozzák meg, úgymint:
- A digitális szerződéses aláírások aránya
- Az irodai folyamatok nyomon követhetősége
- Az üzleti platform-függetlenség mértéke
- A felhasznált papír mennyisége
- A folyamatok sebessége
Különböző vállalkozások számos innovatív digitalizációs technológiát alkalmaznak ma, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy hiányzik ezekből a hozzáadott érték, a rendszer továbbra sem optimális kihasználtsággal működik. A stratégiai koncepció a vállalkozás digitális fejlesztéséhez továbbra is hiányzik.
Ebben a digitális transzformációban tud segíteni partnereinek a DIGIT-NOW; a technológiai szintlépésről, a jövedelem-növekedésről és a költségek lefaragásáról van szó.
A02 - IT Projektmenedzsment
A digitalizáció korában
- a projektmenedzsereknek a mély szakmai ismeretek és innovatív, illetve pragmatikus gondolkodás egyedülálló kombinációjával kell rendelkezniük, hogy az ágazat összetett és gyakran változó projektjei olajozottan elindulhassanak és végül sikeresen lezárulhassanak.
Projektvezetői oldalról
- támogatást nyújtunk a komplex IT projektek megtervezésében, szervezésében, költség-felügyeletében és sikeres levezénylésében. Még a látszólag egyszerű projektek is válhatnak nagyon összetetté, előre nem látható eseményeknek köszönhetően, amik megváltoztathatják üzleti prioritásokat, illetve a projekt eredeti követelményeit.

Sok év tapasztalattal a hátunk mögött elmondhatjuk, a sikeres projektek alapfeltétele a különböző szakterületek összehangolt működtetése és az ehhez szorosan kapcsolódó cél-orientált csapatkommunikáció.
A projekt kivitelezése megköveteli, hogy a mélységeiben átlássuk az üzleti és IT követelményeket, ami által a megfelelő döntést a megfelelő időben hozhassuk meg szem előtt tartva a vállalkozás üzleti céljait.